2016. március 17., csütörtök

4. Fejezet - Elveszett válaszok


Clarity szemszöge:

Vasárnap este 10 óra volt. Olyan egyedül éreztem magam. Gondolataimban minden járt. Szüleim, Mark, Danny és Raven. Ő is, akit néhány napja ismertem csak, mégis valami megfogott benne. Valami miatt érdekesnek találtam és szerettem volna jobban megismerni, pedig az elején csak egy nagyképű srácnak tartottam, aki bűzlik az egoizmustól.
A konyhában lévő pultnál ültem a gondolataimmal, amikor meghallottam, hogy csengetnek. - Ki lehet az ilyenkor? - tűnődtem orrom alatt piszmogva. Odavánszorogtam és kinyitottam az ajtót.
- Hát te? - kérdeztem meglepődve.
- Ide keveredtem. - mondta. Miért jöhetett ilyenkor ide? Hisz elég késő van már ahhoz, hogy csak valakit meglátogassunk, mert olyanunk van.
- Gyere beljebb. - invitáltam be karommal. - Ugye tudod, hogy bűzlesz?
- Sajnálom. Én csak, ittam. - válaszolta és nézett a kezében lévő üvegre, amiben alig volt már folyadék.
- Raven, tisztában vagy egyáltalán vele, hogy hulla részeg vagy, illetve, hogy este tíz óra van? - kérdeztem, bár tudtam, hogy ha bevágott egy üveg tequilát, akkor elképzelhető, hogy nem igazán tudja ilyenkor, hogy mi illik és mi nem.
- Clarity, itt aludhatok? - kérdezte. Még is mit gondolt? Nekem barátom van, miért akarna itt aludni. Nem értettem ezt a megnyilvánulását.
- Tessék?! Raven, nekem barátom van.
- Én nem úgy gondoltam, csak, mint egy közeli barát. - mentegetőzött.
- Hisz, nem is ismerjük igazán egymást. Tulajdonképpen miét vagy itt? - kérdeztem és feltételeztem, hogy biztos nem rossz szándékból.
- Ezt hová dobhatnám ki? - kérdezte és emelgette a kezében lévő üres üveget.
- Ott a sarokban van a kuka. - mondtam és mutattam neki.
Felállt és odament, hogy kidobhassa azt, majd utána vissza ült oda, ahol előtte volt.
- Raven, haza kellene menned, késő van már. - érveltem, de ő csak megrázta a fejét és belekezdett a mondandójába: - Clarity, én olyan egyedül vagyok. Te is szoktál így érezni?
- Mindenki szokott így érezni. Azért jöttél el, hogy ezt megkérdezd? Nem akarok bunkó lenni, tényleg, de késő van már. Kérlek, menj haza. - kértem szépen.
- Te is csak elzavarsz. Semmi kedvesség. - mondta.
- Tessék?! Semmi kedvesség? Az nem elég, hogy beengedtelek ilyenkor? - kérdeztem. Őszintén megmondva, még mindig nem értettem, hogy mit akarhat ilyenkor és miért pont hozzám jött. Értem én, hogy barátkozni akar vagy hasonlók, de nem este tízkor jusson ez eszébe.
- Hát, ez nem feltétlenül kedvesség, csak szimplán figyelem. - mondta.
- Hát, azt hiszem, hogy én most megyek aludni, Raven. Ha annyira akarsz, akkor maradj, ott a kanapé. De reggel tűnj el. - mondtam. Igazából nem akartam megbántani, de túl bizalmas sem akartam lenni vele és bunkó se. Láttam rajta, hogy hulla részeg, azt gondoltam, lehet, hogy jobb is, ha itt marad és nem önt magába több szeszt.

Másnap reggel, mikor felkeltem, akkor meglepődve láttam, hogy Raven a konyhában volt és valami ételt készíthetett.
- Jó reggelt! - köszönt.
- Szia. - köszöntem én is furcsállva a helyzetet. - Elmondanád, hogy mit csinálsz még itt?
- Reggelit, neked. - közölte.
- Raven, megbeszéltük, hogy reggel elmész.
- Igen, rémlik valami, de sok minden kimaradt a tegnap estémből. Igazából nem tudom, hogy mi volt. - mondta.
- Az, hogy idejöttél részegen és megígérted, hogy reggel korán eltűnsz. Röviden ennyi. - közöltem a tényeket, majd kérdőn néztem rá.
- Igen-igen, de úgy döntöttem, hogy még maradok egy kicsit. - mondta, majd elkezdett mosolyogni.
- Na jó, én elmentem fürdeni. Mire visszajövök, addigra.....hagyjuk, nem fontos. - úgy döntöttem, hogy nem érdekel, mert úgy sem tudom kitenni, amíg magától nem akar elmenni.

Író szemszöge:

Hétfő délután volt, a város ugyanolyan nyüzsgős volt, mint általában. Raven és Ivan a belvárosban sétálgattak és cigiztek.
- Milyen volt a tegnapi buli? - kérdezte Raven.
- Dannys. - magyarázta meg Ivan.
- Nem volt baj, ugye? - érdeklődött.
- Hát, volt bent kettő rendőr, vagy is volt rendőr. Danny szerint nem azok voltak, de én régebben láttam őket egyenruhában, de azt hiszem, hogy már rég nem azok.
- Nagyszerű. Danny újabb fantasztikus tervének köszönhetően egy darabig meg kell húznunk magunkat. - mondta Raven.
- Igen, tudom. - értett egyet Ivan vele. - Mit csináltál tegnap este?
- Tequiláztam. - válaszolta.
- Igen, rémlik, hogy egy egész üveget elvittél a bárpultról, de azon kívül nem tudom, hogy hogyan töltötted az estéd további részét. - mondta Ivan, majd beleszívott a cigijébe.
- Elmentem hozzá. És ott aludtam. - közölte közömbös hangon Raven.
- Tehát, lefeküdtetek? - kérdezte Ivan és próbálta Raven arcából kideríteni a választ a kérdésére.
- Nem. Én a kanapén aludtam, tehát nem hinném. - érvelt Raven.
- És meg fog történni? - érdeklődött tovább Ivan.
- Nem hiszem. Clarity nem olyan, aki megcsalna bárkit. - mondta.
- És, ha szakítanának, akkor se? - kérdezte.
- Talán. - válaszolta Raven, majd meggyújtott egy újabb cigarettát.

2016. március 6., vasárnap

3. Fejezet - Ne játssz a tűzzel!

Clarity szemszöge

Vasárnap délután volt. A nappaliban ültem a kanapén, ami előtt egy asztal volt és rajta a laptopom. Tulajdonképpen nagyon untam magam. Csak nyomkodtam a ketyerét, de semmi érdekeset nem csináltam. Csak egy közösségi oldalon nézegettem a bejegyzéseket, amiket barátaim, ismerőseim, illetve olyan emberek osztottak meg, akikről fogalmam sem volt, hogy kicsodák.
Megláttam egy képet, amin egy barátnőm szerepelt a testvérével. Olyan aranyosak voltak rajta. Mosolyogtak és látszott a szemükben a ragyogás. 
Eszembe jutott Mark. Annyira hiányzott. Rossz érzés, hogy oly távol van tőlem. Eszembe jutott az is, hogy már egy hónapja nem beszéltünk és hiányzott. A gépem mellett közvetlenül ott volt a mobilom és eldöntöttem, hogy felhívom. Kikerestem a számát és már tárcsáztam is. Háromszor csörgött ki, mire felvették.
- Halló? - hallatszott a vonal másik végéről a hang, amely elég fáradtnak tűnt.
- Szia Mark! - szóltam bele lelkesen. A válasz körülbelül néhány másodperc múlva meg is érkezett. - Szia Claire. 
- Minden rendben? Fáradtnak tűnik a hangod. - kérdeztem aggódva. Igazából fogalmam sincs hogy van e munkája, barátnője, barátai, olyan emberek, akikkel tartja a kapcsolatot. 
- Persze. Miért ne lenne?  - kérdezte közömbös hangon. Úgy tűnt, mintha nem akarna nagyon velem beszélni.
- És, mit szoktál csinálni? - kérdeztem figyelembe se véve nem érdeklődését irántam. 
- Semmit. - felelte unottan. Valójában rossz volt, hogy nem tudtam vele beszélgetni. Annyira eltávolodtunk egymástól, hogy már lassacskán semmilyen közös témánk sem akadt, és ez aggasztott. Ez nem lehetséges, hogy egy ilyen jó kapcsolatból egy ilyen ellenséges idegenkedés váljon, mint amilyen a miénk lett.
- Aha. Jó. - vágtam rá én is unottan. - Valójában azért hívtalak, mert szeretném megkérdezni, hogy nem akarsz-e visszaköltözni. Tudod anya és apa nélkül annyira egyedül vagyok. Senki sincs, akivel lehetnék.
- Nem tudom. Nem vonz Los Angeles. - mondta és éreztem a hangjában azt a tipikus közömbös hangot, amelyet akkor használnak az emberek, ha nem érdekli őket a téma.
- Azért gondold meg. Jó? - mondta reménykedve.
- Oké. Figyelj, most mennem kell. Hali. - köszönt el és már le is rakta a telefont.  
Felálltam a kerevetről és odasétáltam az ablakhoz. Kinéztem és láttam az égen gyűlő felhőket. - Hogy itt mindig ilyen idő van. - tűnődtem. Los Angeles napos. Most még is rossz idő van napok óta.

Író szemszöge

Raven, Danny és Ivan a Helenában voltak. A bárpultnál ültek sorban egymás mellett és tequiláztak. A bárban nem volt túlnyomóan sok ember, mivel vasárnap délután volt, mindenki készült a következő napra és a hétre.
- Szerintetek az esti bulin lesz bevételünk? - tette fel a kérdést Danny. Raven és Ivan egymásra néztek.
- Milyen bulin? - kérdezte Raven, miközben előszedett egy csomag cigarettát a zsebéből, kivett belőle egy szálat, majd rágyújtott.
Danny némán nézett rájuk, majd hirtelen megszólalt: - Tudom, szólnom kellett volna.
- Danny, milyen buliról beszélünk? - érdeklődött Ivan. Mint Raven, ő is előszedett egy szál cigit és rágyújtott.
Arról, ami ma este lesz itt. Meghívtam néhány embert. Baj? - kérdezte, de valójában tudta a választ, amikor Ravenre nézett.
- Tudod, jó lenne, ha nélkülünk nem szerveznél ilyen kis "összejöveteleket". - Jelentette ki Raven. Mindig is utálta, ha nélküle szerveznek ilyen eseményeket. Minden hétvégén árultak a Helenában, kockázatosnak tartotta, hogy idegenek járjanak oda.
- Legalább a törzsvendégek hivatalosak? - kérdezte Ivan és beleszívott a cigijébe, majd lassan fújta ki a füstöt.
- Néhány külsős is lehet közöttük.
- Mi az, hogy külsős? Danny! - förmedt rá Ivan.
- Nyugalom! - tett rendet Raven. - Felelőtlen vagy Danny.
- Sajnálom. - kért bocsánatot, majd rendelt egy whiskyt magának, majd egy egész üveg vodkát is vett magának. - Egyébként meg, felesleges aggódnotok. El kellene lazulnotok nektek is! - mondta, majd felállt, közben kibontotta az üveg vodkáját és azt itta, amikor otthagyta Ravent és Ivant.
- Lehet, hogy igaza van. Mindent túl aggódunk Rav! 
Raven nézett Ivanra, majd bólogatva fejezte ki az egyetértését Ivannal. Végül ők is rendeltek még tequilát, vodkát és whiskyt. Úgy gondolták, hogy ha már buli van, akkor megadják a módját. Keverve vagy sem, de ők is inni fognak, illetve bulizni.
- Szerinted meddig tudjuk ezt csinálni? - kérdezte Ivan, majd egy újabb cigarettára gyújtott rá. Raven kérdően nézett rá, majd megkérdezte: - Pontosan mit?
- Ezt az egész drog dolgot.
- Fogalmam sincs. Tudod te, hogy mennyi ember életét tesszük tönkre? - kérdezte Raven.
- Igen, tisztában vagyok vele, de valljuk be őszintén, hogy jó kis pénz jön össze belőle. - válaszolta Ivan.
- Tudom. Viszont kérhetek egy tanácsot tőled, mint baráttól? - kérdezte Raven. Ivan bólintott, majd várta barátja kérdését.
- Szerinted veszélyes, hogy ha picit közelebb kerülök Clarityhez?
Ivan kérdőn nézett rá és nem is válaszolt. Körülbelül fél perc múlva lassan elkezdte válaszát, miután elnyomta a cigarettáját.
- Rav, tudod, hogy nagyon bírlak, a legjobb haverom vagy, de ő Danny barátnője. - fejtette ki, majd megkérdezte: - Beleszerettél?
- Nem tudom. Két napja ismerem, de valami vonz benne. Viszont nem beszélhetek vele Danny miatt.
- Raven, ne vágd magad alatt a fát. Miért akarnál hajtani rá, ha tudod, hogy nem szabad? - kérdezte Ivan.
- Nem tudom. Semmit nem tudok. - felelte.
- Ha nem akarod Dannyt elveszíteni, akkor ne hajts a csajára, mert te fogsz belőle rosszul kijönni. - tanácsolta Ivan és kérdezősködött még: - Mi tetszik benne?
- A haja és a hangja. Annyira szép mindkettő. Melengetően szép. - mondta és elmosolyodott, majd hozzátette: - Szerintem én most elmegyek sétálni egyet. Figyelj Dannyre, ne öntsön fel túlságosan a garatra. - mondta, majd elvette a pulton lévő üveg tequilát és a kijárat felé vette az irányt.

2016. február 27., szombat

2. Fejezet - Titkokba temetkezve

"S íme a világ, melyben senki sem az, aminek látszik, mert ez csak egy játék, amiben mindenki nyerni akar, de elfelejtik, hogy csak egy kerülhet ki belőle győztesen, aki nem más, mint a sors"

Clarity szemszöge

Szombat reggel volt. Arra ébredtem, hogy az eső zuhogott. Az ablakon szépen, lassan folytak le az eső cseppek, melyek már-már kopogtak rajta, annyira erősen verődtek neki. Azon tűnődtem, hogy mi történhetett tegnap este. Valószínűleg többet ittam a kelleténél. Az utolsó emlékem az, hogy egy bárban ülök és Ravennel beszélgetek egy üveg tequila társaságában. Tulajdonképpen fogalmam sincs róla, hogy hogy keveredtem haza és mikor.
A fejem fájt, szörnyen hasogatott. Lassan felálltam a kanapéról és elindultam a konyha felé. Odamentem a mosogatóhoz és ittam egy pohár vizet, aztán elhatároztam, hogy megyek és lezuhanyzom, hátha jobb lesz.
Körülbelül fél órába telt, mire sikeresen elvégeztem ezt a tevékenységet. Mikor az emeletről jöttem le, megszólalt a csengő. Nagyszerű. - gondoltam magamban, majd odamentem az ajtóhoz és kinyitottam. Ha a meglepetségemet egy tízes skálán kellett volna pontozni, valószínűleg 10/100 lett volna. Az ajtómban Raven állt.
- Jó reggelt. - köszönt, mikor kinyitottam az ajtót. Honnan tudhatja, hogy hol lakom? Ennyi mindent elmondtam volna neki tegnap este?
- Szia. - visszaköszöntem és kezemmel intettem neki, hogy jöjjön beljebb.
- Hogy érzed magadat? - érdeklődött felőlem. Tehát tudja, hogy nem vagyok valami fényesen.
- A körülményekhez képest nagyon jól. - feleltem. Igazából a fürdés úgy érzem, hogy meghozta a hatását. Sikerült egy kicsit enyhíteni a fejfájásomat és ez már egy jó jel számomra. Annyira már nem is voltam rosszul.
- Annak örülök. Tudod, tegnap este, mintha egy picit sokat ittál volna. - jelentette ki és közben megejtett egy mosolyt felém.
- Igen, valami rémlik. - értettem egyet vele. - Kérsz inni valamit?
- Igen, de remélem, hogy nem fogsz megint többet inni, mint amennyit kellene. - mondta.
- Nem alkoholra gondoltam, de köszönöm, hogy így törődsz velem. - mondtam neki és odamentem a pulthoz, hogy megnézhessem, hogy mi a választék. Egy üveg narancslevet láttam meg és rögtön elővettem két poharat.
- Ez jó lesz? - kérdeztem és felemeltem az üveget. Nem szólalt meg, csak bólogatott egyetértve, hogy neki is megfelel. Nagyszerű. - gondoltam. Kiöntöttem mindkét pohárba és aztán az egyiket odavittem neki.
- Köszönöm. - mondta.
Bólintottam, majd eszembe jutott egy fontos kérdés, amit már azóta megakartam tőle kérdezni, hogy belépett az ajtómon.
- Honnan tudtad, hogy itt lakom?
Beleivott az italába és elkezdte mondandóját: - Tegnap este megkérdeztem, hogy hol laksz, amikor már nagyon rossz volt a helyzet és valamit motyogtál, de nem értettem, ezért a táskádban megkerestem az irataidat, és abból tudtam meg. - válaszolta és közben nevetett.
- Nem vicces! Oké? - figyelmeztettem, hogy ne nevessen.
- Rendben, rendben. Igazad van. Ez nem vicces. Inkább fergeteges! - mondta és még jobban nevetni kezdett. Én csak álltam a pult másik oldalán és azon tűnődtem, hogy mit szólna hozzá, ha ráönteném a kezemben tartott pohár tartalmát. Végül uralkodtam magamon és nem tettem meg.
- Akkor te hoztál haza, ugye? - kérdeztem meg azt, ami egyébként egyértelmű volt, de úgy voltam vele, biztos, ami biztos.
- Igen. - felelte.
- És miről beszélgettünk? - kérdeztem érdeklődve.
- Tulajdonképpen mindenről. - válaszolta.
- Bővebben?
- A pingvinek szexuális szokásairól, a politikáról, a világon lévő vallásokat elemeztük és megbeszéltük, hogy kifogunk rabolni együtt egy bankot, mivel szükségünk van egy kis pénzre. Ezért is jöttem most. - mondta komoly arccal. Felhúzott szemekkel néztem rá, mire ő elkezdett nevetni, majd megszólalt: - Nyugi! Csak vicceltem!
- Tényleg, valójában miért is jöttél most? - kíváncsiskodtam. Először azt hittem, hogy biztosan azért jött, mert valamit elhagytam és még nála van. A legalapvetőbbre nem is gondoltam.
- Megakartam tudni, hogy jól vagy-e. - válaszolta.
- És, mit látsz? - kérdeztem. Tulajdonképpen tudni akartam, hogy mit gondolhat rólam. Láttam rajta, hogy mélyen néz a szemembe és komolyan tűnődik, majd hirtelen megszólalt.
- Egy lányt, aki szomorú, mert csak látszólag van meg mindene. A boldogság, melyre vágyik, hiányzik az életéből. - jelentette ki és éreztem, hogy tekintetében benne van a sajnálat, melyet felém sugall.
A csengő megszólalt. Hirtelen az ajtó felé pillantottunk mindketten. - Kinyitom. - mondtam és elindultam az ajtóhoz. Odaérve kinyitottam és láttam, hogy Danny áll előtte.
- Szia Clarity. - köszönt lelkesen és megcsókolt. Raven a pultnál ült és figyelte a jelenetet.
- Szia! - köszöntöttem boldogan én is. - Gyere beljebb.
- Helló. - köszönt Raven. Danny furcsán nézett rá, nem értette, hogy ő ki lehet. Nem ismerte.
- Helló. - köszönt vissza, de érezni lehetett hangján a meglepődést és az értetlenséget, hogy mit kereshet is egy olyan srcá, akiről fogalma sincs, hogy ki.
- Ő Raven. - mutattam be neki a fiút. Danny udvariasan odament és kezet fogott vele, de látszódott rajta, hogy nem szimpatikus neki. - Danny vagyok. Örülök.
- Azt hiszem, hogy én most megyek. - mondta Raven, majd lassan felállt az asztaltól és az ajtó felé vette az irányt.
- Már is? - kérdeztem, mire Dannyre nézve láttam, hogy ez egy hiba volt, hogy megkérdeztem.
- Igen, Sietek. - habozott, majd kinyitotta az ajtót és egy sziasztok mondat után elhagyta a házat.
Dannyre pillantottam, aki éppen a pulthoz ült le, pontosan oda, ahol néhány másodperccel ezelőtt még Raven foglalt helyet.
- Mit keresett itt? - kérdezte.
- Talán féltékeny vagy? - kérdezte meg azt a tipikus mondatot, mely ilyenkor minden kapcsolatban előjön. Valójában azt gondoltam, hogy nem az, mert nem úgy ismertem, de annyira ellenségesnek tűnt, hogy jobbnak véltem, ha megkérdezem.
- Olyannak ismersz? Csak érdekelt, hogy honnan ismered. - jelentette ki.
- Az egyetemről. - válaszoltam.
- És ilyen jóba lettetek, hogy már szombat délelőtt is találkoztok? - kérdezte meg és hangjából érződött az a jellegzetes ha beszélsz más fiúkkal, akkor biztosan megcsalsz felfogás. A fiúk mindig ezt gondolják. Mi, lányok, ha beszélgetünk más fiúval, akkor valószínűleg már más szándékaink is vannak velük. Szánalmas. Miért hiszik, hogy ők tökéletesek?
- Csak meglátogatott. - válaszoltam büszkén. Éreztetni akartam, hogy nem szabhatja meg nekem, hogy kivel és mikor beszélgessek, legfőképpen, hogy hol. Én házam, én döntésem. Amíg nem csalom meg, nem szólhat egy szót sem. Egyébként is. Raven csak egy srác, akivel már kemény 12 órája ismerjük egymást. Miért kell mindjárt rosszra gondolni?
- Meglátogatott? Ugyan, miért? - érdeklődött tovább. Hangja gúnyosnak hangzott, ezért nem válaszoltam neki, csupán annyit, hogy - csak.
- Tehát, csak. Rendben. Köszönöm a kielégítő válaszodat. - mondta.
- És, te mi járatban erre felé? - kérdeztem terelve a témát. Igazából nem értettem, hogy Dannynek mi baja van.
- Csak gondoltam, hogy meglátogatom a barátnőmet.



Író szemszöge

A városban lévő Lincoln Parkban egy padon ülve Raven várakozott. Percenként tekintett órájára és nézte rajta az időt. Délután fél kettő volt. Az idő még mindig borús volt, de már legalább nem esett az eső, viszont a szél még mindig lengedezett.
Raven figyelte az embereket és az autókat, akik valahová mind tartottak. Sokat tűnődött a világ sorsán és az emberek gondolkodásán. Megfejteni sosem tudta.
Gondolataiból egy hang rántotta ki, mely a háta mögül jött.
- Jöttem, amint tudtam. - mondta egy körülbelül 185 centiméter magas, barna hajú és szemű srác. Őt Ivan Trambernek hívták. Raven egyik legjobb barátja volt. Kiskoruktól kezdve ismerték egymást, mivel együtt nőttek fel. - Danny hol van? - kérdezte.
- Gondolom még Claritynél. - mondta Raven.
- Honnan tudod, hogy ott van, beszéltél vele? - érdeklődött Ivan. Hangjából sugárzott a türelmetlenség.
- Igazából találkoztunk. - említette Raven. Ránézve Ivanra, tükröződött rajta az idegesség és a kíváncsiság.
- A lánynál? - kérdezte türelmetlenül.
- Igen. - felelte.
- Hogy történhetett ez? - érdeklődött.
- Reggel odamentem Clarityhez. Nem gondoltam, hogy Danny is ott lesz. De úgy tettünk, mintha nem is ismernénk egymást. - nyugtatgatta Ivant Raven.
Ivan nem értette, hogy miért kezd mindenki magán akciókba. Miért nem tud mindenki megülni nyugodtan a seggén.
- Szerencse. Mindent elronthat, hogy ha kiderül, hogy ismeritek egymást.
- Bocsi a késésért. - jött a pad mögül a mondat, amelyet Danny Messer mondott ki. Raven és Ivan felálltak a padról és megfordultak.
A Lincoln Park közepén egy padnál állt a három bőrdzsekis fiatalember. Az ég még mindig borús volt és úgy tűnt, hogy az eső csak ideiglenesen állt el, mert a felhők egyre sötétebbé váltak.
- Tehát, miért hívtál minket, Raven? - érdeklődött Danny.
- Először is, ugye Clarity nem sejt semmit, ugye? - kérdezte Ivan Dannytől. A fiú becsukta szemét, majd néhány másodperc múlva kinyitotta és Ivanra nézett kérdően: - Miért sejtene?
- Szóval, Raven miért jöttünk? - kérdezte Ivan.
Raven elővett a zsebéből egy doboz cigarettát és kivett belőle egy szálat, majd a többiek felé nyújtotta, akik szintén vettek belőle. Utána visszatette oda, ahonnan kivette és az öngyújtóját is megkereste, majd megnyújtotta. A többiek is ugyan így tettek.
- Tehát, arra gondoltam, hogy más helyen kellene tovább árulnunk. - mondta ki, miután kifújta a cigaretta füstöt.
- Miért? A Helenaval mi a baj? - érdeklődött Danny. Raven újra beleszívott a cigibe és válaszolt az elhangzott kérdésre: - Elkövettem azt a hibát, hogy Clarityt odavittem tegnap. - mondta, majd kifújta a füstöt.
- Ez butaság volt. - mondta nyugodt hangon Ivan, majd ő is beleszívott a kezében lévő káros cigarettába.
. Hát, eléggé. - értett egyet Danny is. - És, miért pont oda vitted? Annyi más bár van még a Sunset Boulevardon. - mondta és a kezében lévő cigarettát a pad mellett lévő tartóba elnyomta. Néhány másodperc múlva Raven és Ivan is ugyan így tett.
- Csupán ez az oka annak, hogy máshol akarod tovább árulni a cuccot? - kérdezte Ivan.
- Tehetünk mást? Láttak vele. Bármikor visszahallhatja, hogy mi milyen üzleteket folytatunk ott. - állította elő a tényeket Raven.
- Mondjuk igaza lehet. - mondta Danny Ivan felé fordulva. - Gondolj bele. Ha valaki megemlíti neki, abból rosszul jövünk ki.
- Valóban, de ettől függetlenül nem tilthatjuk meg neki, hogy odamenjen. Biztos, hogy Clarity nem most volt a Helenaba először. Ha ezek után is odamegy, ugyanolyan veszélyes lehet, mert bárki elszólhatja magát. Tulajdonképpen, mindegy, hogy árulunk-e ott vagy sem. - érvelt Ivan.
Raven tűnődött. Nem tudta, hogy mit tegyen. Veszélyeztesse az üzletet ez miatt vagy egyszerűen keressen másik helyet? De hol? Nem olyan egyszerű olyan bárt találni Los Angeles legnyüzsgősebb helyén, ahol csak úgy lehet drogot árulni. Ez nem így működik. A Helena pedig pont egy olyan bár, ami ezt lehetővé teszi.
- Tehát? - kérdezte Danny. - Mi lesz most? Keressünk új helyet?
- Egyelőre nem kell. Amíg nem jár oda a barátnőd, addig nincs baj. Ha elkezd érdeklődni, akkor teszünk súlyosabb lépéseket.

2016. február 19., péntek

1. Fejezet - Váratlan találkozások


"Az élet olyan, mint egy száguldó gyorsvonat. Ha sebesen megy, élvezzük, de ha kisiklik, elvérzünk."

Író szemszöge

Ez a nap ugyanolyan átlagos volt, mint a többi. Az ősz hűvös szele fújdogálta a különböző színekben pompázó faleveleket az utakon és a járdákon, amelyek a fákról lassacskán zuhantak a föld felé minden alkalommal, mikor elengedték azoknak az ágait.
A Ridgeway Highland University Los Angeles egyik legjobb egyeteme volt. Akik ide jártak, mind büszkék lehettek magukra, hogy bekerültek. Valószínűleg a legtöbb diák a jobb és tehetősebb családokból származhatott, mert mindannyiukon látszott ez. Természetesen nem mindenki volt gazdag, sőt néhányak még az átlagos kategóriába sem tartozhattak, de szerencsére nem a pénz döntött arról, hogy ki lehet tanulója ennek az intézménynek. 
Clarity MayBrock 22 éves volt és két évvel ezelőtt ő is felvételt nyert ebbe az iskolába. Azóta elég jelentős személlyé vált. Mindenki olyan akart lenni, mint ő. Aki az ő baráti társaságába bekerült, mindig úgy érezte, hogy ő egy népszerű ember lett ezáltal. Clarity sosem érezte magát olyan fontos embernek, mint ahogyan azt nagyon sokan gondolták. Ő sosem akart híres lenni. Ő csak egyszerűen boldog akart lenni. Semmi több. Csak élni az életét és nem törődni senkivel és semmivel. Ez volt az, ami valahogy sosem sikerült neki. Egész életében mindig csak döntéseket kellett hoznia és mindig rosszul választott.
Egyetlen egy dolgot érzett stabilnak az életében, még pedig a párkapcsolatát. Danny Messer volt a barátja és még középiskolában kezdtek el járni, ami már négy éve volt. Azóta nagyon boldognak érezte magát a fiú társaságában és nagyon szerette. Elmondhatatlanul hálás volt azért az égnek, hogy számára Danny az igazi és, hogy örökké vele lehet.
Szülei katonai szolgálatot teljesítettek valahol Alaszka partjainál. Ebből adódóan nagyon ritkán látta őket. Előfordult, hogy beletelt egy évbe, míg újra találkozhatott velük. A lányt megviselte, hogy szüleivel nem tudja olyan szinten tartani a kapcsolatot, mint más vele egykorú. Clarity nagynénjével élt, akit szintén alig látott, mivel állandóan újdonsült férjével járták a világot és csak havonta egyszer jöttek haza, hogy unokahúgát megnézhesse, hogy él vagy hal-e. 
Tulajdonképpen Clarity egész életében magára volt utalva. Mindig tudta, hogy legbelül egyedül van. Sosem törődtek vele úgy, ahogyan ő azt szerette volna. Kiskorában talán egy fokkal többet foglalkoztak vele, mert akkor még nagynénje, Julie is fiatalabb volt, nem volt férje, így több ideje volt rá. Manapság akkor hall a szüleiről, amikor éppen üzenetet kap, hogy a számlájára pénz került. Ugyan is Clarity minden hónap elején kap pénzt, amit szülei utalnak neki, azért, hogy mindene meglegyen. Csak, hogy ez a lány számára nem mindig volt jó. Édesanyja körülbelül kettő havonta hívta fel, hogy mi újság, édesapja pedig még ritkábban. A lány szerette volna, ha ez megváltozik. Ha szülei hazatérnének és vele élnének együtt, mint egy boldog család. A lány úgy érezte, hogy a szüleinek nincsen szüksége arra, hogy így éljenek. Ő akkor is boldog lett volna, ha kevesebb pénzük van, de együtt van a család.  
És ott volt Mark, aki Clarity bátyja volt. Nagyon ritkán találkoztak, mivel Mark elköltözött, mikor huszonnégy éves lett. Ez két éve volt. A költözés oka pedig egyszerűen Los Angeles volt. A fiú mindig utálta a nagy felhajtásokat. Sosem kedvelte azokat a helyeket, amelyek turista központok voltak az év minden egyes időszakában. Jelenleg valahol a kanadai határnál él egy kis városban, North Bend Townban.
Clarity sokszor gondolt rá, hogy visszahívja bátyát, de tudja, hogy sajnos ez egy lehetetlen küldetés lenne, mert a legvalószínűbb az lenne, hogy Mark kedvesen, de elutasítaná, mert érvelne, hogy utálja Los Angelest.
A lány úgy érezte, hogy bátyjával már nem olyan jó a kapcsolata, mint azelőtt volt. Tűnődött sokat azon, hogy vajon mi lehet a probléma kettejük között. Miért választotta el őket így a sors? Hisz kiskorukban olyan sokat voltak együtt. Teljesen összenőttek. Mindig kint homokoztak a kis két méterszer két méteres faszegéllyel ellátott homokozóban és együtt építették a fergeteges kastélyokat, várakat. Minden olyan szép volt. És mára már ez csak egy szép emlék, mely szívében örökké él.

A Ridgeway Highland egyetemen kicsengettek óráról. A napnak vége volt. Mindenki alig várta, hogy kiléphessen az épületből. Clarity a szekrényéhez igyekezett. Mikor odaért kinyitotta és elkezdte bepakolni felesleges könyveit és holmijait és kivette azokat, amelyek másnapra kellettek. Miközben ott tevékenykedett, egyik pillanatban az ajtó felé pillantott és meglátta rajta belépni azt a fiút, akit Raven Bergernek hívnak. Egy körülbelül 180 centiméter magas, vele egykorú nagyon helyes fiú volt gyönyörű szép kék szemekkel és barna hajjal. Minden lány élt vagy halt volna azért, hogy ha foglalkozott volna vele ez a srác. Clarityt sosem izgatta. Neki mindig is csak egy fiú volt, aki elhiszi, hogy az iskola legmenőbb embere és számára ez sosem volt szimpatikus. Minden héten más lánnyal kezdett ki és utána pedig a pletykákból értesült arról mindenki, hogy milyen csúnya szakítás volt és, hogy tulajdonképpen máshogyan képzelték a dolgokat. A lányok fehér herceg fehér lovon kapcsolatnak gondolták. Azt hitték, hogy megtalálták az igazit és, hogy milyen szerencsések. Ezzel szemben Raven csak egy egy éjszakás kapcsolatra gondolt.

Este nyolc körül járhatott az óra, amikor Clarity a városban sétálgatott. Hűvös és sötét volt az idő. Figyelte, ahogyan az emberek sietnek valahová. Az, hogy pontosan hová, senki sem tudta. Legvalószínűbb az volt, hogy haza, de ki tudja? Előfordulhat, hogy valamely szórakozóhelyre vagy rokonhoz, baráthoz látogatóba, hisz ilyen volt Los Angeles és a benne élő emberek. Kiszámíthatatlanok. Egyik nap még mindenki boldog aztán hirtelen nem. 
- Sunset Boulevardon este nyolckor? - hallotta a kérdést a lány a háta mögül. Hirtelen megfordult. Raven Bergerrel találta szemben magát.
- Ezt én is kérdezhetném. - válaszolta a lány. Azon tűnődött, hogy hirtelen miért szólította meg a fiú. Életükben nem beszéltek még. Igazából nem is ismerik egymást, csak tudják, hogy mindketten ugyan abba az iskolába járnak. És még csak szimpatikusnak sem tartotta.
- Tulajdonképpen mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezte a fiú és szemében látszott a kíváncsiság tüze. 
Clarity nem válaszolt erre. Csak állt ott felhúzott szemöldökkel és reménykedett benne, hogy a fiú fogja magát és a tipikus "mennem kell" szöveggel otthagyja. Tévedett.
- Mi a baj? - érdeklődött Raven. - Talán baj, hogy megkérdeztem?
Clarity még mindig tűnődött. Vajon mit akarhat tőle a fiú, majd válaszolt az elhangzott kérdésre. - Nem, nem baj, csak elgondolkodtam, hogy hogy megszólítottál. Még soha sem beszéltünk.
Raven elmosolyodott.
- Tudod, erre jártam és társaságra vágytam. Megláttalak és vettem a bátorságot, hogy valamilyen módon megszólítsalak, hogy addig se legyek egyedül. Kielégítő volt a válaszom?
Clarity is elmosolyodott. Hirtelen felkeltette az érdeklődését a fiú. Még most sem tartotta szimpatikusnak, de még sem volt annyira ellenszenves.
- Igen, azt hiszem.
- Nos, lenne kedved meginni velem valamit? - kérdezte udvariasan a fiú és rámutatott a Helena nevű bárra, ami tőlük néhány méternyire volt csupán.
- Nem is tudom. - vacillált a lány. Nem akarta, hogy a fiú bármit is félreértsen. Ő nem akart tőle semmit és nem akarta, hogy a fiú ennek az ellentettjével gondolkozzon.
- Semmi rossz nincs abban, ha iszol velem valamit és közben egy picit beszélgetünk. - győzködte a lányt.
Clarity még mindig nem tudott dönteni. Jó ötlet ez? Hisz neki barátja van, akit szeret. Miért kezdene bele egy másik kapcsolatba?
- Tehát, mi a válaszod?
- Rendben, de csak egy ital, semmi több! - mondta a lány és egy fél mosolyt ejtett a fiúra, aztán elindultak a bár felé.
Belépve annak az ajtaján, a látvány mely fogadta őket, hétköznapi volt. Egy tipikus hely volt, ahová mindig ugyanazok az emberek jártak. Annak ellenére, hogy péntek volt, elég kevesen voltak. Raven és Clarity egyenesen a bárpult irányába mentek és odaérve leültek.
- Mit innál? - kérdezte a fiú.
- Nem is tudom. Talán tequilát. - döntött hirtelen a lány.
- Két tequilát kérek. - mondta a pultos lánynak Raven.
- Még nem válaszoltál a kérdésemre. - jelentette ki a fiú.
Clarity értetlenül nézett rá. Hirtelen nem értette, hogy melyikre, hisz annyit kérdezett már tőle az elmúlt fél órában.
- Melyikre is?
- Mit keresel a Sunset Boulevardon ilyenkor egyedül?
- Igazából nyugalomra vágytam. Tulajdonképpen ennyi. Egyedül akartam lenni. Kipihenni a hetet és az életet. - mondta, majd sóhajtott egyet. Közben megérkezett a két tequila, amit rendeltek. Raven elővette pénztárcáját és ki is fizette.
- Mi volt ez a nagy sóhaj? - kíváncsiskodott a fiú. Látta a lányon, hogy valami bántja, de nem tudta, hogy mi lehet az.
- Valószínűleg az életbe vetett kegyetlen szemléletem. - mondta, majd egyben lehúzta az előtte lévő tequilát. 

2016. február 11., csütörtök

Prológus

Az érzés, - amikor éj közepén álmodból felkelve rohansz az úton, de nem találod amit keresel, - taszító.
Mit tehetsz akkor, ha csak rohansz, rohansz, rohansz, és senki sem mondja, hogy: Állj! Amikor látod a fényt az alagút végén, de hiába futsz, mert sosem éred el.
Amikor mindenki veled van, de még is ellened.
Amikor azt érzed, hogy életed tökéletes és jön egy lökés, mely a mélybe vet.
Amikor már csak az árulást, becsapást, hazugságot látod megoldásnak.
Amikor ketrecek, dobozok, fegyverek, vadászok vesznek körbe.
Mit tehetsz akkor?

Érezted már valaha magadat úgy, mintha semmi lennél? Hiába teszel bármit, nem ér semmit. Olyan, mintha egy üres és sötét szobában lennél, ahol csak kiabálsz és várod a megváltást, de feleslegesen, hisz senki sem fog megmenteni, mert senki sem látja, hogy ott vagy.
Annyira erősen próbálsz kijutni, de értelmetlen gyötrődés az egész. Egy sötét zugban vagy, amit egyedül a te félelmed tölt be. Itt egyetlen egy barátot szerezhetsz magadnak, aki egész életeden át veled tart majd. Ő a magány.
A magány, mely előbb-utóbb felemészt. Mely sötét, hideg, kiszámíthatatlan. Pontosan úgy, mint a pokol. Ugyanolyan kegyetlen és rideg. 
Ezekben a percekben olyan, mintha a lelkedet egy hideg kéz tartaná. Maga a gondolat darabokra szed, hisz ott állsz a pokol vörös és forró kapujánál, aminek kitudja, hogy másik oldalán milyen szörnyű dolog rejtőzik. 
Neked kell eldöntened, hogy melyik oldalt választod; a pokol forró és egyben rideg, ismeretlen zugát, vagy a mennyország csábító puhaságát, mely vonz minden élő és holt lelket. 

Egy hűvös, őszi délután volt Los Angelesben. A Forest Memorial temető üres volt. Csupán csak néhány ember lézengett elvétve a sírok között.
"Hogy újra légy, csak egy szó kellene, de olyan szó nincs" - ez a felirat annak a fiatal fiúnak a sírján volt látható, akit 22 évesen temettek ide néhány évvel ezelőtt. Rengetegen voltak a temetésén, mivel sokan ismerték. Tulajdonképpen sokan nem értették, hogy hogyan kerülhetett ilyen fiatalon ide.
Egyetlen olyan személy volt, aki teljesen tisztában volt azzal, hogy mi is történt azon az estén, mielőtt megtalálták a holttestét.
Ez az a lány volt, akit Clarity MayBrocknak hívnak. Ő tiszta szívből ismerte a fiút. Nem csak, hogy ismerte, de szerette is.
A lány újra eljött, hogy meglátogassa régen elvesztett szerelmét. Ezen a délutánon a szél fújt, az eső néhol csepegett. Clarity a sírhoz sétált.
- Hát újra eljöttem. Látod? Itt vagyok. - mondta halkan, amikor odaért a síremlékhez.
Szíve elkezdett erősebben verni. Az emlékek előtörtek belőle és néhány csepp könny kicsordult szeméből. A kezében egy csokor virágot szorongatott, melyet elhelyezett a síron lévő vázába. Barna haját a szél lengette.
Egy dörrenő hangot hallott, mire felnézett az égre. Látta a felhőket, melyek sötétté váltak és egyre erősebben fújt a szél.
- Miért kellett ennek így alakulnia? - tűnődött. Visszagondolva, érezte, hogy jobban oda kellett volna figyelnie. Tulajdonképpen az ő hibája is, hogy ez az egész megtörtént.
- Tudod, azóta is keresem az utamat, de mindhiába. Egyszerűen nem találom. Csak lézengek a nagyvilágban, de teljesen haszontalan vagyok. - mondta, majd hozzátette: - Mindjárt elered az eső. Mennem kell, de ne aggódj, visszajövök, amint eláll.
Kimondva ezeket a szavakat, az eső elkezdett esni és néhány pillanat alatt rendes vihar kerekedett. még utoljára a sírfeliratra pillantott, majd szépen lassan hátrálni kezdett, míg teljesen eltűnt a tölgyfák mögött, melyek beborították az egész temető területét.